Vigyázat, hamisítvány!

 

Drágán meg kell fizetni azért, ami először jó vásárnak tűnik. Hiszen a hamisított szórópisztolyok alacsony árával csökkent a fényezés élettartama, teljesítménye és mindenekelőtt minősége.  A SATA számára a hamisítás és kalóztevékenység leküzdése érdekében folytatott munkája során elsősorban vásárlói védelméről és a "SATA" márkába fektetett bizalmuk biztosításáról van szó.


A SATA piacmegfigyeléssel és ezen termékek forgalmazói ellen bevezetett jogi lépésekkel mindent megtesz azért, hogy a felhasználókat védje a hamisítványoktól.

(A hamisítók termékeit részben kék ragasztócsíkkal ragasztották le, hogy védjék a SATA-t a jogi vitáktól.)


 
 
 

Eredeti

SATAjet® 3000 B™ RPRP (reduced pressure = csökkentett nyomású) technológia - magasnyomáson működő pisztolyokhoz, melyekkel így tökéletes szórási eredmény érhető el, miközben az anyagátvitel aránya 65% feletti.
Az RP pisztolyok így megfelelnek az EU VOC irányelvében meghatározott feltételeknek, mely egész Európában egységes követelményeket állít.
A magasnyomású RP-technológiára való átállás nem okoz problémát a fényezők számára. A számukra megszokott módon dolgozhatnak tovább. Ezért is nevezik a SATA RP pisztolyait "extra gyors"-nak.X»

Hamisítvány

Fake

Eredeti

SATAjet® 2000 HVLPHVLP = High Volume Low PressureNemzetközileg elismert kisnyomású eljárás jelölése, melynél 65% felett kell legyen a felviteli hatásfok, a fúvókában pedig 0,7 bar felett kell tartani a fúvókában a nyomást. X»

Hamisítvány

Fake

Eredeti

SATAjet 2000 HVLPHVLP = High Volume Low PressureNemzetközileg elismert kisnyomású eljárás jelölése, melynél 65% felett kell legyen a felviteli hatásfok, a fúvókában pedig 0,7 bar felett kell tartani a fúvókában a nyomást. X» DIGITAL"Digital" alatt azokat a SATA nagyteljesítményű szórópisztolyokat értjük, melyeknek a pontos bemeneti pisztolynyomást kijelző digitális kijelző van a nyelében. Miért kell mérni a nyomást?  Pontosan az adott lakkgyártó megadott paramétereihez kell tartsuk magunkat, ha nagy színárnyalat pontosságot szeretnénk elérni.  Ehhez tartozik többek között a pisztoly bemeneti nyomás.  Minél inkább eltérünk ettől az előírt értéktől, annál jobban eltér majd a színárnyalat is.  Miért használjunk "digitális pisztolyt"? A SATA "digitális pisztolyai" pontosan és elektronikusan mérik a pisztoly bemeneti nyomását, és azt a nagyon jól leolvasható kijelzőn digitálisan jelzik ki.  A "digitális pisztolyokkal" tehát pontossággal eltalálhatjuk a megfelelő színárnyalatot és elkerülhetjük a költséges utómunkálatokat. A "digitális pisztolyok" különösen egyszerűen kezelhetők, hiszen 20%-kal rövidebbek és 20%-kal könnyebbek, mint a rászerelt manométeres és mikrométeres pisztolyok. A "digitális pisztolyokkal" elmarad a manométer és mikrométer körülményes leszerelése is, ha a pisztolyt meg szeretnénk tisztítani a mosóautomatában. Megfelel az elektronika a mindennapi elvárásoknak? A SATA "digitális pisztolyai" néhány szabály betartása mellett teljesen oldószerállóak és ezzel a pisztolymosó automatákba is alkalmasak. A "digitális pisztolyok" természetesen ütésállóak és robbanásvédelemmel is el vannak látva.X»

Hamisítvány

Fake

Eredeti

SATAjet RPRP (reduced pressure = csökkentett nyomású) technológia - magasnyomáson működő pisztolyokhoz, melyekkel így tökéletes szórási eredmény érhető el, miközben az anyagátvitel aránya 65% feletti.
Az RP pisztolyok így megfelelnek az EU VOC irányelvében meghatározott feltételeknek, mely egész Európában egységes követelményeket állít.
A magasnyomású RP-technológiára való átállás nem okoz problémát a fényezők számára. A számukra megszokott módon dolgozhatnak tovább. Ezért is nevezik a SATA RP pisztolyait "extra gyors"-nak.X»

Hamisítvány

Fake

Eredeti

SATAjet H

Hamisítvány

Fake

Eredeti

SATAjet B

Hamisítvány

Fake

Eredeti

SATAjet 2000 HVLPHVLP = High Volume Low PressureNemzetközileg elismert kisnyomású eljárás jelölése, melynél 65% felett kell legyen a felviteli hatásfok, a fúvókában pedig 0,7 bar felett kell tartani a fúvókában a nyomást. X»

Hamisítvány

Fake

Eredeti

SATAjet 3000 B HVLPHVLP = High Volume Low PressureNemzetközileg elismert kisnyomású eljárás jelölése, melynél 65% felett kell legyen a felviteli hatásfok, a fúvókában pedig 0,7 bar felett kell tartani a fúvókában a nyomást. X»

Hamisítvány

Fake

Eredeti

SATA trigger

Hamisítvány

Fake

Eredeti

SATA swivel joint

Hamisítvány

Fake

Eredeti

SATA air cap

Hamisítvány

Fake

Eredeti

SATA spray pattern

Hamisítvány

Fake

Eredeti

SATA Fine filter cartridge

Hamisítvány

Fake

Eredeti

SATA clean RCS

Hamisítvány

Fake

Eredeti

SATAjet 1000 B RPRP (reduced pressure = csökkentett nyomású) technológia - magasnyomáson működő pisztolyokhoz, melyekkel így tökéletes szórási eredmény érhető el, miközben az anyagátvitel aránya 65% feletti.
Az RP pisztolyok így megfelelnek az EU VOC irányelvében meghatározott feltételeknek, mely egész Európában egységes követelményeket állít.
A magasnyomású RP-technológiára való átállás nem okoz problémát a fényezők számára. A számukra megszokott módon dolgozhatnak tovább. Ezért is nevezik a SATA RP pisztolyait "extra gyors"-nak.X»

Hamisítvány

Fake

 

Hogyan védhtem magam vásárlóként?

 

  • Csakis engedélyezett szakkereskedőnél vásároljon!
  • Ügyeljen a megfelelő típusmegjelölésre!
  • Ügyeljen arra, hogy a csomagolás és az eredetiséget igazoló matrica, az úgynevezett SATA hologramos matrica (SAL) ne legyen megsérülve. Kaparja le a két letakart SAL kód egyikét és adja be a SATA termék eredetiségvizsgálóba. Ily módon ellenőrizni tudja a pisztoly eredetiségét.


Hamisítványok jelentése

 

Amennyiben hamisítványra lesz figyelmes, tájékoztasson minket az info(at)sata.com címen.

 
 
 
 

SATA / WALTHER PILOT hamisítványok (PDF)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A SATA és a WALTHER PILOT hamisítványai tűnnek fel...

 
 
 
 
 
 

Automechanika 2010 - Hamisítványokat foglaltunk le (PDF)

 

 

A SATA megakadályozta a hamisítványok bemutatását az Automechanikán...